Batman evolúció (1943-2010)

2010.08.10. 14:21

Dokumentációk #1
Eme szép hosszú posztban végigvezetjük a sötét lovag mozis és televíziós pályafutása során előforduló kosztümöket. Lesznek érdekesek, bár nagyrészt nem fogok újat mutatni vele senki számára. A félreértések elkerülése végett Pataki Attila nem került bele a listába.



1. Batman - 1943 (moziszéria)


Ezt az igazán lenyűgöző és lélegzetelállító darabot Lewis Wilson öltötte magára, és viselte 15 epizódon át, ami valljuk meg őszintén a II. világháború közepén is elég nagy hőstettnek számított.
Ez a szerencsétlen a lehető leggagyibb cuccot volt kénytelen hordani, amit manapság bármelyik jelmezkölcsönző meglévő Batman modellje kenterbe ver.
De akkor is úgy kell rá tekinteni, mint az első megelevenedő csáléfüles-maszkos hősre.

3/10



2. Batman and Robin - 1949 (moziszéria)


Majdnem egyező stílusjegyek figyelhetők meg első két versenyzőnk gúnyáin. A csálé fülek itt is nagyon gagyik, de itt súlyosbítja a helyzetet az iszonyatosan vastag diszkós öv, és a denevérnek álcázott fogpiszkálótestű lepke-jel a mellkason.
Szerencsétlen Robert Lowery 15 rész erejéig viselte ezt a maskarát, ami a háború után is felér egy hőstettel.

1/10





3. Batman - 1966-1969 (televíziós sorozat)
 + Batman - The Movie - 1966 (film)


Azok a boldog '60-as évek, amikor Adam West mentette meg a világot a hős álarcos nagyon gagyi ruhájába bújva. Minderre 120 epizódot és egy egészestés filmet áldoztak a készítők. Erre szokták azt mondani, hogy nem baj, ha béna valaki, csak ne legyen szorgalmas.
Azért vessünk egy pillantást arra az óriási sárga övre, a mellek alatti jelre (ami elég modern már), de a gonosznak festett szemöldök se semmi.

2/10




4. The adventures of Batman and Robin - 1968-1969 (rajzfilmsorozat)
 + SuperFriends - 1973-1977 (rajzfilmsorozat)

A két animációs szériában egyazon karaktertervet használtak, és ugyan eltelt néhány év a két sorozat között, valahogy nem sikerült elszakadni az eredeti vázlatoktól.
Az látható, hogy a filmsorozathoz képest a festett szemöldök megmaradt, de valamiért újításként egy fekete előlapot is ráraktak az alkotók a maszkra. Bár erre nem értjük mi szükség van.
Az első sorozat szereplőiről semmit nem tudok, viszont a második szériában Olan Soul kölcsönözte hangját a hősnek.

4/10



5. The new adventures of Batman - 1977-1978 (rajzfilmsorozat)


Kisebb fülek, lila helyett kék felsőrész, és némi változás a batjelben is akad, de ezen kívül szinte mindenben egyezik az előző sorozatban látott ruhával. Még talán a köpeny nyak körüli redőzöttsége lett bonyolultabb, viszont megtartották a maszk sötét "előlapját".
A karakter ebben a sorozatban Adam West hangján szólalt meg (csak nem tudták elfelejteni az öreget).

5/10





6. Batman - 1989 (mozifilm)
Egy nagy ugrást teszünk, és tíz éves kimaradás után megérkezünk a '80-as évek végére. A képregényvilágban óriási bukfenc következett be, ami kihatott a karakterre is, így a film látványvilágára is. Sötét tónusokkal egy nagyon dark batman jelmez született, ami a mai napig az "igazi" Batman ruha. Kár, hogy kényelmetlen volt hordani, és a színész sem tudta mozgatni benne a fejét. Ezen kívül azt a francos bat-jelet minek kellett ennyire kicsipkézni?
A gúnyát egyébként Michael Keaton viselte, és röpítette egyenest az élvonalba a színészt.

9/10



7. Batman returns - 1992 (mozifilm)


Új film új ruhát igényelt. Eltűntek a szép ívek, az izmos felsőtestet szimbolizáló domborulatok. Helyette kapunk egy kicsit robotos felsőtestet, ami alatt bármi lehet, de nem éppen az erő mutatkozik meg mögötte. A maszkon is jórészt változtattak, hogy menjen a fazonja a ruhához. Legalább a bat-jelet kicserélték a normálisra, de ennek ellenére mindenképp visszaesés az előzőhöz képest.
Ezúttal is Michael Keaton bújt az álarc mögé.

7/10




8. Batman: the animated series - 1992-1995 (rajzfilmsorozat)
    /1994-1995 között The adventures of Batman & Robin címen futott/
 + Batman - Mask of the Phantasm - 1993 (egészestés rajzfilm)
 + Batman & Mr. Freeze: Sub Zero - 1998 (egészestés rajzfilm)

A hagyományos felfogás és a '90-es évek képregénybeli gúnyájának találkozásából született meg a fekete köpeny, a szürke felső- és alsórész, és a hatalmas bat-jel a mellkason. Aligha tagadható, hogy ez volt minden idők legjobb mozgóképes ábrázolása a sötét lovagnak, bár hozzá kell tenni, hogy ez a figuraterv is csak azokban az epizódokban működött, amelyiken jó animációs stúdiók dolgoztak.
Kevin Conroy volt az a szerencsés, aki ezt a karaktert nagyszerű hangjával a legendák közé emelte.

10/10


9. Batman forever - 1995 (mozifilm)
Én nem tudom, hogy Val Kilmer hogy volt hajlandó ezeket a műhacukákat hordani. Mivelhogy szerencsétlenre két ruhát is rásóztak annak idején.

1. A Batman jelig még rendben is van a dolog, de a megemelt mellkas, és az izomkötegek elcsúszása (a nyakában van a hasizma könyörgöm!) egyszerűen hányinger, ahogy a kesztyűből kiálló funkciótlan hegyes gumibigyók is azok. Mindez ezzel a gusztustalan övvel pedig valami csodás összhatást nyújt. Ezek a vérlázító mellbimbók pedig egyenesen gyalázatosak.

1/10



2. Az újabb darab a denevérbarlang mínusz egyedik szintjéről került elő. Sajnálatos, hogy ez a másodrendű ruha, ugyanis jobban néz ki mint az első. No nem sokkal, de azért mégiscsak. Kár, hogy a maszk fülén vannak hallójáratok, de legalább a mellbimbók eltűntek. Az izomrétegek kidomborítása sem csúszott el annyira, mint az elsőn, úgyhogy mindenképp több pontot érdemel, mint a robbanásban megszűnt elődje.

2/10





10. Batman & Robin - 1997 (mozifilm)
Íme, a modern Batman kosztümök legaljai, merthogy ebben a filmben is két förmedvény akad, és mindkettőt George Clooney viselte.

1. Igaz, hogy a csuklya rész egészen tűrhető ezzel a mogorva tekintettel, de ez a lila szín egyszerűen kiveri a biztosítékot. A bat-jel is inkább valami melegfesztiválos jelvény, semmint karakterhű ábra. Miért van egy csápos piócának két szárnya?
A köpenycsat is valami elképesztő, de a hegyes mellbimbók az igazi csodák. Öcsém, hogy fejbe lehetne lőni a látványtervezőt...

-1/10



2. Ugyanezen film második ruhája a hőtartó ruha (mert Batman felkészül mindenre, és ilyen is van neki). Alapvetően sötétkék (a lilához képest pozitívum) fehér jégcsapokkal díszítve. De miért? A piócás jel most már az egész mellkason elterül, ami szerencsére nem ad helyet a mellbimbóknak (újabb pozitívum az előzőhöz képest). De a fülén az a redőzöttség micsoda? Nem mondom, olyan mintha a Macskafogó egyik vámpírja lépett volna ki elénk, akik közül bármelyiket szeretjük, de azért ez ne legyen már Batman.

0/10



11. Batman: Gotham knights - 1997-1999 (rajzfilmsorozat)
    /The new Batman adventures néven is közismert/
 + Superman - 1996-2000 (rajzfilmsorozat)
   
/39-41., 45. és 49. epizódokban/
 + Batman Beyond: Return of the Joker - 2000 (egészestés rajzfilm)
 + Mystery of the Batwoman - 2003 (egészestés rajzfilm)

Ezúttal az alkotók nagyban változtattak a látványvilágon, és maguk mögött hagyták a '92-es sorozatot, hogy egy szinttel feljebb(?) lépjenek, noha az említett széria közvetlen folytatásának szánták. A karakter egyszerűbbé, rajzfilmesebbé vált, így a ruhája is igazodott ehhez. A fekete-szürke színvilág maradt, ám a fekete árnyékolására szolgáló sötétkék ezúttal eltűnt. A jel is nagyot változott, szögletes lett és lefelejtődött a sárga ovális kerete.
Ismét Kevin Conroy adta hangját a karakterhez.

7/10



12. Batman Beyond - 1999-2001 (rajzfilmsorozat)
    /Európában Batman of the future címen futott/
 + Batman Beyond: Return of the Joker - 2000 (egészestés rajzfilm)
 + Justice League Unlimited - 2004-2006 (rajzfilmsorozat)
    /12-13. és 26. epizódokban/

A jövő denevére már szuperszónikus ruhájának köszönhetően repül, tapad, kevésbé sérül, és rácsatlakozással hajtja a lebegő batmobilt. Ja, hosszú a füle, és a teljes arcot fedi a maszkja. Az egész ruhája fekete, melynek közepén nagy vörös jel figyel. Az elmaradhatatlan öv is megjelenik ugyan, de ez is igazodik a jövő nagy vívmányainak fejlődéséhez, valamint a ruha szabásához.
A sorozatban Will Friedle által megszólaltatott figura bújik a maszk mögé, de előfordul, hogy Batman Kevin Conroy hangján beszél.

10/10



13. Justice League - 2001-2004 (rajzfilmsorozat)
 + Justice League Unlimited - 2004-2006 (rajzfilmsorozat)


A Batman: Gotham knights című sorozat közvetlen folytatásaként ugyan, ám újabb figuratervekkel, így újabb Batman alakkal állt elő a két széria, melyben szintén Kevin Conroy kölcsönözte hangját a denevérnek.
Íveltebb, hosszúfüles csuklya. A denevérjel majdnem maradt az eredeti. A színvilág egyezik, ám ezúttal az alkotók visszatértek a fekete kékes "fényezéséhez".
Mindenképp továbblépés elődjéhez képest.

9/10




14. The Batman - 2004-2008 (rajzfilmsorozat)
 + The Batman vs. Dracula - 2005 (egészestés rajzfilm)
A sorozat újraépíti Batman mítoszát, és mindezt egy hangyányi anime látvánnyal ötvözi. Azért valljuk meg őszintén, hogy egészen furcsán hat, ám mégis magával ragadó az új kinézet. Sokat ugyan az alapokhoz nem ad hozzá, sőt, visszatér a "hagyományos" denevérjel ábrázoláshoz is, miközben a színvilágot is megtartja. Arról meg, hogy egybehomlok egybeorr formája van, csak a figuratervezők tehetnek. Fontos még kiemelni, hogy az alkarról szép hosszú karmok állnak ki, ami nagyon menő.
Rino Romano is biztos élvezte, hogy egy ilyen karakternek adhatja a hangját.

8/10



15. Batman Begins - 2005 (mozifilm)
 + The Dark Knight - 2008 (mozifilm)


Az újraindított sorozat első része, amiben Batman vadállatabbul néz ki, mint bármelyik másik filmben előzőleg. Itt a ruhája minden darabjának funkciója van, és nem öncélú dizájnerkedés folyt a háttérben. Igaz, hogy nem a klasszikus ruhadarab, de éppen hasznossága miatt szerethető.
Christian Bale nagyon szerethette hordani.

9/10






16. Justice League: New Frontiers - 2008 (egészestés rajzfilm)

Retro hangulatú rajzfilm két batman ruhával és Jeremy Sisto hangjával.


1. Hosszúfülű fekete ruha, melyben a fülek kifelé íveltek. Nem rossz, csak inkább hasonlít valami szamárra, mint denevérre. A fekete köpeny alatt szürke felső húzódik, és egy nagyon cuki peremes kesztyű, melyről hiányoznak az oldalsó karmok. A bat-jel egyenesen a Justice League sorozatból került át.

6/10




2.
Még retrósabb jelmez. Mintha egyenesen a '70-es évek rajzfilmjei modernültek volna meg. Ugyanaz a fekete előlap, a megfestett szemöldök, a kék köpeny. Egyedül a jel és a szürke felsőrész maradt meg az 1. ruhadarabból.
A korai animációs sorozatokhoz képest azért itt adtak a megvalósításra, és szebben néz ki ez a ruha is.

7/10




17. Batman - Gotham knight - 2008 (egészestés rajzfilm)


6 összekapcsolódó rövidfilm 6 rendezővel és 6 különböző Batman alakkal de egyetlen hanggal: Kevin Conroy visszatért.

1. Alapvetően sötét tónusú ruha, fekete és barnásszürke színekben. A maszk követi a Batman Beginsben látott vonalát. A jel hagyományosan ívelt ám a sárga oválistól mentes lett.

8/10





2. A varjúember. Ezt a tervet ki készítette nem tudom, de hogy elege volt már a Batman-jelmezekből az is biztos. Nem mondom, hogy ronda (de, inkább mégis...), ám erősen karakteridegen. Nem elég, hogy a maszkja furcsán ívelt, van egy olyan nyakvédője, mint a Forma-1-es pilótáknak. A köpenye meg tele van csíkokkal. Ha nem lenne rajta a denevérembléma, bármi más szuperhős lehetne, de véletlenül sem neveznénk annak, ami végül lett.

2/10




3. Kövér Batman? Tisztára a Justice League sorozat hőse, csak kisebb fülekkel, és kövéren. De mitől hízott meg ennyire?

4/10











4. A Robotzsaru-Batman. Igaz, az első számú versenyzőhöz képest nem sokban különbözik, de az egész felépítése kicsit robotosra sikerült. Erénye, hogy kicsi a füle. Hátránya, hogy rettenet hülyén néz ki középen a denevérjel-csat, ami összefogja a köpenyét.

6/10









5. A maszk láttán azt gondolná az ember, hogy Bruce Wayne akkora szemöldököt növesztett, mint Körmendy János, és kell neki a hely az álarc mögött, ezért van kihegyezve a szeme feletti rész. Pedig nem. A hosszú orr kialakítása sem indokolt.
A ruhábana a Batman returns robotszerűsége köszön vissza, de itt nagyon menőn néz ki.

5/10






6. A leghagyományőrzőbb ábrázolás. A csuklya rendben van: nincs benne semmi extra kialakítás és a köpennyel együtt sötétszürke, ami alatt csak hangyányival világosabb a ruházat. Ez könnyebben szerethető, mint elődei közül jópár.

7/10









18. The Dark Knight - 2008 (mozifilm)


Egy nagyon egyszerű, ám kényelmes modellre váltott a Christian Bale által megformált karakter. A fej külön mozog a nyaktól, és emiatt egy kicsit cyborgos beütése lesz a hős ancúgjának, de oda se neki. A vállvédő és a karvédő miatt viszont igazi középkori lovagi páncélra hajaz a kosztüm, ami természetes, hisz a lovag szó már a címben is szerepel.
Az már zavaróbb, hogy a jel szinte nem is vehető ki a mellvérten.

8/10




19. Superman/Batman: Public enemies - 2009 (egészestés rajzfilm)


Továbbviszi a Justice League: New Frontierben látottakat. Semmi extrát nem tesznek hozzá, de nem is vesznek el belőle. Szokásos, de szép.
Kevin Conroy ismét tündököl a szerepben.

8/10










20. Batman: The Brave and the Bold - 2009- (rajzfilmsorozat)


Ahogy az egész sorozat, úgy ez az ábrázolás is egy nagy vicc. Van aki szerint megviccelése az egész Batman-mítosznak, szerintem csak egy nagyszerű (és sikeres) visszanyúlás a '60-as évek szörnyű képregény- és rajzfilmvilágához. Azt gondolom mindent elmondanak a látottak.

6/10








21. Justice League: Crisis on two earths - 2010 (egészestés rajzfilm)


Az egész jelmez határozottan sötétebb, mint a Public enemies-ben volt, ám ettől eltekintve mindenben ugyanolyan maradt.
Ezúttal azonban Batman nem is Kevin Conroy hangján, hanem William Baldwin orgánumán szólal meg.

8/10








22. Batman: Under the Red Hood - 2010 (egészestés rajzfilm)


Itt sem érnek minket meglepetések. Jól bevált recept nyomán haladva ugyanolyan hőst kapunk, mint az előző rajzfilmben. Talán annál egy fokkal hosszabb a fülecske. és a denevérjelben van aprócska különbség, de ennél többet nem érdemes keresni. Még az öv is majdnem teljesen egyezik.
Ezúttal Bruce Greenwood szinkronizálta a hőst.

8/10





 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Is 2010.08.11. 11:35:07

Kösz szépen, nagyon tetszett, igazán szépen végigvezetted a dolgokat. Azok a filmeg gumimellbimbók legalábbis emberiség ellenes bűntettek, amiért az alkotót a hágai bíróság bármikor golyó általi kötélre ítélné.

Reilly 2010.08.11. 11:51:46

Nagyszerű összeállítás. Gratula hozzá.

Chavez 2010.08.15. 15:00:03

Király összefoglaló. ;)

budaid 2010.08.16. 12:25:38

Batman: Dead End rövidfilm?
He? 10/10

Spuri 2010.08.16. 12:35:07

A Dead End nem hivatalos film.

Parallax 2010.09.01. 13:00:50

Nem a látványtervezőt kéne főbe lőni, hanem Schumachert máglyára vetni. Úgyis vakforró a csávó...
Jópofa összefoglaló.