Pilot

2009.06.20. 23:11

Smallville

Epizód: #1

Író: Alfred Gough & Miles Millar

Rendező: David Nutter

Zeneszerző: Mark Snow

Évad/epizód: 1/1


1989-ben egy derűs októberi napon meteoreső lepi meg Smallville városkájának lakóit. Míg Martha és Jonathan Kent egy űrhajóval érkező fiút találnak, addig a helyi iparmágnás, Lionel Luthor fia, Alexander megsérül az egyik meteor becsapódásakor, és minden szál haját elveszíti. 12 évvel később Lex Luthor visszatér a városba, és véletlenül elüti Clark Kent-et, akinek azonban haja szála sem görbül. Ezek után Clark kérdőre vonja szüleit, akik elmesélik neki "örökbefogadásának" történetét. Mindeközben egy, a meteorsugárzás hatására különös képességekre szert tevő srác bosszúból öldösni kezdi Smallville régi "focisztárjait". S csak egy legény van talpon a vidéken, hogy megállítsa. Illetve Clark csak állítaná, ha plátói szerelmének (Lana Lang) barátja - a jelenlegi focicsapat kapitánya - nem kötözte volna ki madárijesztőnek a kukoricaföld közepére. Mert valahogy Clark egy zöld kőből készült nyaklánctól mindig rosszul lesz.















A Smallville a Superman fejlődéstörténetének modern korba helyezése egy cseppnyi újragondolással, megreformálással. Bizony, nem volt olyan könnyű Clark Kent felcseperedésének és hőssé válásának útja. Noha idegen bolygó szülötte, mégis emberként érez, változik a személyisége és nehezen birkózik meg újabb és újabb képességeivel. Ráadásul az első szerelem is rátalál, mint minden tizenévesre. Nos, ezt az alapötletet ragadták meg az alkotók és - az évadok során kibontakozó szálak nyomán elmondható - nagyszabású történetet rittyentettek össze Superman fiatalkoráról. Némi változás természetesen van az eredeti történethez képest (már amennyiben van olyan...). Pete Ross, Clark legjobb barátja fekete, valamint feltűnik egy teljesen új karakter Chloe Sullivan személyében. Emellett a meteorkövek emberre gyakorolt hatása mindenképp újdonság, és legalább két évadra biztosítja az epizódok történeteit a különböző meteormutánsok megjelenése. Ügyes húzás.

A bevezető epizód egész fényesre sikeredett. Ahhoz képest, hogy tévére szánt filmről van szó, viszonylag sok szépen elkészített speciális effektet láthatunk. Az űrben haladó meteorkövek ugyan nem ebbe a kategóriába tartoznak, viszont a becsapódásuk annál inkább. Látszik, hogy az alkotók mindent beletettek ebbe a részbe, ami ahhoz kellett, hogy beindulhasson a sorozat szekere. Van mit dicsérni, de akad olyasmi is, amivel nem büszkélkedhetnek... no, de kezdjük szépen sorjában.

Az írók ügyes munkát végeztek. Bár mindössze két komolyabb fonál fogja össze az első évadot, melyek szálai ebből a részből indulnak, s fokozatosan bontakoznak ki. Lana és Clark kapcsolata, ami nem túl érdekfeszítő, már ebben az epizódban unalmassá válik, mégis érdekes módon ez az egyik visszatérő motívum az évad epizódjaiban (ha még csak ebben az évadban lenne így...). Ugyanakkor viszont Clark és Lex bimbózó barátsága már sokkal érdekesebbé teszi a rajongók számára a későbbi részeket is. Remek ötlet az írók részéről, hogy Lex a meteoresőben kopaszodik meg, majd később ide tér vissza, hogy irányítsa apja cégét. Félelmetes a kontraszt a tanyasi fiú és a bohém gazdag kölyök között, és ez így nagyon jól működik.
A rendező is egészen korrekt volt, bár voltak olyan képsorok, amiket nem szabadott volna benne hagyni a filmben. Hát ahogy Lana szülei csak állnak, majdnem mosolyognak is, amikor rájuk zuhan az egyik meteor. Nemár! De hasonlóan rettenetes Lex művörös haja. Jááj. Szerencsére ez a kettő is lemegy az első hat percben de ez nem jelenti azt, hogy ne hibázna még itt-ott Nutter munkája.
A szereplők jól hozzák a kötelezőt. John Schneider tökös Jonathan Kent, a Superman III-ban még Lana Lang-ot alakító Anette O'Toole pedig szeretnivaló Martha Kent (mégha kicsit bandzsa is). Abban nem vagyok biztos, hogy a Steven Seagal-hoz hasonlóan ezerarcú Tom Welling megfelelő választás volt Clark szerepére, mindenesetre sokat fejlődik majd a folytatások során. Vele ellentétben Michael Rosenbaum szinte azonnal ráérzett Lex Luthor szerepére. Fantasztikus a játéka, és a továbbiakban csak egyre jobb lesz. Kristin Kreuk szép-szép és jól is játszik, de olyan idegesítő a karaktere, hogy már a második nyifáncáskodásánál kivágtam volna az ablakon. Ugyanennyire idegesítő Allison Mack figurája is, de az legalább valamennyire vicces az örökös pörgésével. A többiek ügyesen megbújnak a háttérben, viszont az epizódgonosz Jeremy Creek-et játszó Adrian McMorran egészen jól hozza a kegyetlen bosszúszomjas őrültet. Bár ő még ezerarcúbb mint Welling.
A zene csak aláfestésként van jelen, viszont az akkor újdonságnak számító együttesek menő számaiból került bele egy-kettő, ami mindenképp felfrissíti az epizód hangulatát. Elvégre kukoricaföld mellett is szólhat a rock.

Egész jó indítás, és nem csoda, hogy zöld utat kapott a produkció, bár egyértelműen nem az évad legerősebb epizódja.




 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.