Superman

2009.06.16. 12:03

Movie

Író: Mario Puzo & David Newman & Leslie Newman & Robert Benton

Rendező: Richard Donner

Zeneszerző: John Williams

Premier: 1978.12.15.



A pusztulóban lévő Krypton bolygóról Jor-El és Lara egy űrhajóban kimenekítik egyetlen gyermeküket. A jármű a Föld nevű bolygón landol a kansasi Smallville-ben, ahol a Kent házaspár talál rá, és akik magukkal viszik a kis Kal-El-t, hogy felneveljék. A Clark nevet adják neki. Mikor a fiú felnő, a nevelőszülők felfedik előtte származásának titkát, ő pedig nekivág, hogy a Magányosság Erődjében megismerkedjen apja hagyatékával. Mikor tanulmányai véget érnek, Clark Kent Metropolisba költözik, ahol a Daily Planet-nél lesz riporter a szószátyár Lois Lane mellett. Miközben a gonosz Lex Luthor egy nagyszabású csínytevésen töri a fejét, feltűnik a városban egy repülő hős, Superman, aki sorra menti meg az embereket Metropolisban. Nem kell sok idő, hogy Lex és Superman útjai keresztezzék egymást.















A több mint 30 éves film a mai napig időtálló, bár azóta a karakterek a képregény-univerzumban és a filmvilágban is sokszor újraértelmeződtek. Ettől függetlenül vitathatatlan, hogy minden idők egyik legnagyobb szabású mozijává vált a Superman. Donner olyan neveket tudott megszerzni a produkcióhoz, mint az addigra már OSCAR-díjas Gene Hackman és a szintén szobrocskával büszkélkedő Marlon "Don Corleone" Brando. Nem csoda hát, hogy a plakátokon az ő nevük feltűnőbb volt, mint a címszereplő - szinte ismeretlen - Christopher Reeve.

Ennyi év távlatából nehéz megmondani, hogy a húzónevek hatására vagy a film minősége miatt vált-e felejthetetlenné a mű, bár valószínűleg mindkettő közrejátszott benne. Sajnos azonban látványban nem tudta azt nyújtani, mint az egy évvel korábban készített Star Wars: A new hope. Igaz, színvonalban csak alig-alig maradt le George Lucas filmjétől, mégis érződik rajta a stúdiószag (főleg az Északi-sarkon játszódó jelenetben). Ettől függetlenül viszont a helikopterből mentés nagyon szépen lett megcsinálva. Hiába a látványosabb Star Wars, azért ne higgyük, hogy az emberek nem nézték tátott szájjal a repülő "ember" kalandját a moziban. Persze nálunk nem...

Érdekes, hogy a Superman 11 évvel korábban készült mint a Tim Burton rendezte Batman, hazánkban mégis csak három évvel később mutatták be, mint a denevérember "első" kalandját. Bár ez valószínűleg betudható a kommunisták amerikaellenes hozzáállásának.

A film kifejezetten hosszú lett a maga 2,5 órájával. Sőt, a felvezető események (a Krypton pusztulása, a smallville-i részek) kifejezetten unalmasak. Minden tiszteletem Marlon Brando-é, ám még neki sem sikerült kellően feldobnia a rá eső jeleneteket. Hozta a kötelezőt, de semmi többet, bár kétség sem férhet hozzá, csak miatta nem tekerjük át a film első fél óráját. A Kent család története viszont még ennyire sem köti le a néző figyelmét. Mikor viszont végre Metropolisban járunk, beindulnak az események, s akkor jönnek az igazi izgalmak. Természetesen azért az izgalmakat nem olyan mértékkel kell mérni, mint manapság, de az első egy órához képest biztosan felélénkül az ember.
A forgatókönyv kicsit sokat akart elmondani a karakterről, a származásáról, s hőssé válásáról, ami nem is csoda, hiszen a Keresztapa szerzője (Mario Puzo - van aki nem tudja?) ötlete és munkája alapján született a mű. Igaz, a játékidőt a rendező és a színészek nyújtották el túlságosan.

Richard Donner mindezek ellenére minden tiszteletet megérdemel, amiért felvállalt egy ilyen filmet. Nem lehetett egyszerű dolga, s láthatóan minden jelenetre ugyanúgy odakoncentrált, ugyanolyan alaposan kidolgozott. Hozzáteszem, talán éppen itt hibázik kicsit az egész, és emiatt lett lassú a mozi.

Marlon Brando munkáját már fentebb taglaltam, de legalább akkora figyelmet kell fordítani Gene Hackman-re is. Jó volna tisztában lenni, hogy az akkori Lex Luthor kép milyen volt a képregényekben, és ahhoz mennyire illeszkedett a színész által megjelenített figura. Az biztos, hogy a milliomos, mindenre elszánt manipulátor Luthor-ban sokkal több fantázia van, mint a csatornarendszerben bújkáló ipsében, aki csupa hülyével veszi magát körül nagyszabású tervének megvalósításához. Mindenesetre Hackman láthatóan jól szórakozott a szerep közben. Talán túlságosan is, így kicsit ripacskodóvá vált.

Érdekes azonban, hogy a nagy színészeket simán lejátszotta a vászonról minden idők legnagyobb Clark Kentje és hamisítatlan Superman-e: Christopher Reeve. Igaz, ő már csak a Metropolisban játszódó részekben testesíti meg a hőst, de akkor olyan erőteljes alakítást nyújt, hogy kétség sem férhet hozzá, tényleg az igazi Kal-El-t látja az ember. Jöhet Dean Cain, Tom Welling vagy Brandon Routh, egyikük sem képes úgy visszaadni a figurát, ahogy Christohpher Reeve tette. Az a képsor, amikor a halott Lois Lane-t tartja kezében, és azt sem tudja mit tegyen fájdalmában, félelmetes.

Margot Kidder egy az egyben hozza a '40-es évek rajzfilmsorozatának bátor ám megfontolatlan riporternőjét, akinél csak azt nem értem, miért butították le szerencsétlent. Nemcsak, hogy újságíró létére nem tud helyesen írni, de egy kicsit szerencsétlenkére is sikeredett. Valahogy nem sikerült olyan erős női karaktert adni Reeve mellé, amilyen megjárt volna neki, ezért egyértelműen nem a tökéletes párt alkotják. Sajnos ezen kicsit bebukik a dolog, de azt, hogy Superman tényleg szereti őt - bár nem értjük miért - Reeve játéka miatt elhisszük.

A zenei virágkorát élő John Williams egy egészen sajátos témát dobott össze a filmhez, ami ugyan itt-ott hajaz a Star Wars dallamaira (a fanatikusok most ingatják a fejüket, de ez akkor is így van), mégis különleges lett. Ahogy Batman esetében Danny Elfman zenéje egybeforrt a denevérember karakterével, úgy Supermant is nehezen képzeljük el John Williams főtémája nélkül.

A karakterhűség tekintetében tisztában kellene lenni a szereplők akkori képregény-univerzumban betöltött helyzetével, ám ennek hiányában is van mit kiemelni. Lex Luthor nem kopasz (illetve lehet, hogy az, de nem mutatkozik paróka nélkül). Az egyik legjobb jelenet, amikor Clark "első" átöltözése során keresi a megfelelő telefonfülkét, de nem talál. A házból kizuhanva Clark ruhája egycsapásra átváltozik Superman jelmezzé (na ennyire azért nem mozoghat gyorsan, hogy meg sem rezzen a keze, miközben átöltözik). A "visszafelé pörgetett bolygóval visszatekeredik az idő"-elméletet pedig ezért túlzásnak érzem, de egy mesében ugyebár bármi megtörténhet (az meg belátható, hogy enélkül elmarad Jor-El nagy tanításának értelme).

Összességében bátor film, elnyújtott történettel, remek színészi játékkal, merész rendezéssel és felejthetetlen zenével. Hatása a későbbi Superman történetekre vitathatatlan, s talán abban rejlik igazán nagy erénye, hogy az első olyan mozis képregényfeldolgozás volt, ami végre komolyan vette a figurát.




 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Balakin · http://balakin.blog.hu/ 2010.03.09. 14:15:03

Teljesen egyetértek a kritikáddal bár én a Smallville-es részeket nem untam, lekötött a szép búzamező szélesvészonban ( de komolyan) meg a vonat mellett futós jelenetet imádom. Christopher Reeve iszonyat jó. Amikor valaki elkezdi nekem magyarázni ezt a leveszem a szemüveget és nem ismernek fel hülyeséget megmondom neki nézze meg azt a jelenetet amikor elmegy Loishoz és amikor kimegy a szobából leveszi a szemüveget hogy elpróbálja a vallomást. Nah ott látszik, hogy az nem csak egy szemüveg hanem egy egész szerep levétele is.