Batman

2009.06.06. 20:45

Movie

Író: Sam Hamm & Warren Skaaren

Rendező: Tim Burton

Zeneszerző: Danny Elfman

Premier: 1989.06.19.



Gotham városának alvilágát egy titokzatos, denevérnek öltözött hős tartja rettegésben, aki valójában Bruce Wayne, a város tisztes milliárdosa. Vicki Vale, a frissen érkezett fotóriporter - tudtán kívül - azonnal lecsap Batman mindkét személyiségére: miközben a maszkost igyekszik lefotózni, a milliárdossal randevúzik. Eközben Jack Napier, a helyi maffia egyik alvezére egy betörés során Batman és a rendőrség keresztüzébe kerülve egy kémiai folyadékkal teli tartályba esik, amitől nem csak bőre és egész kinézete, hanem elmeállapota is gyökeresen megváltozik. Miközben Joker fokozatosan átveszi a hatalmat az alvilágban, ráadásul a várost is rettegésben tartja, megakad a szeme a formás riporternőn, így Bruce Wayne-nel szembe kerülve egyszerre "két" ellenfelet is talál magának.









A cikk készültekor majdnem eltelt már húsz év a film premierje óta, ami nagy szó, hisz két évtized távlatában már nem lehet pusztán a filmet magát megítélni. Itt bizony szükség van a "kor szemüvegére", hogy tisztán láthassuk a film igazi értékeit.

Nehezen születő filmről van szó, amivel édesapjai (azok a bizonyos Warner fivérek) nagyon sokat vajúdtak, mígnem a megfelelő rendező kiválasztásával pályára állhatott a produkció. Tim Burton kitett magáért, s bár nagy volt rajta a nyomás a rajongók, a producerek és a büdzsé részéről, helyt állva tisztességgel elvégezte az iparos munkát. Noha tipikus Burton-vonások alig-alig látszódnak a filmen, a mindvégig uralkodó sötét atmoszféra mindenképp az ő érdeme. Batman végre nem a '60-as évek csilli-villi homo-fiúja, hanem egy igazi sötét hős, olyan, akit abban az időben mindenki várt.

A forgatókönyv természetesen végtelenül egyszerű: főgonosz feltűnik, keveri a kakit (na jó, a vigyorex-et), Batman pedig az egészet ügyesen megoldja, ahogy az a hősnagykönyvben meg van írva. Mindehhez egy szerelmi háromszög (vagy négyszög?) szolgáltatja a kötelező romantikát (ettől nem sikerült megszabadítani a szárnyast, de legalább Batman már nem táncol, ahogy azt Adam West tette a '60-as évek "sikersorozatában"). Ez is bizonyítja, hogy a legbárgyúbb script-ből is lehet jó filmet készíteni, csak - a jó rendezőn kívül - szükség van hozzá remek színészekre.
A Superman első részében Marlon Brando feltűnése igazi jutalomjáték volt, nem véletlen hát, hogy a Batman producerei is fenték a fogukat valami hasonlóan nagy formátumú színészre.

Így került a képbe Jack Nicholson, aki amellett, hogy hatalmas összeget szakított a filmen, Joker megformálásával jó időre meghatározta Batman ősellenségének felfogását. Valljuk meg azonban őszintén, hogy ez a Joker bizony őrült és vicces, de inkább egy jópofa nagybácsi, mint szadista gyilkos. Embert öl ugyan, de cseppet sem hidegebb vérrel, mint azelőtt, hogy kihipózták volna, mindössze módszerei lettek valószínűtlenül viccesek (szénné égetni valakit egy rázókesztyűvel /vagy mi az/ na az nagyon komoly).

Michael Keaton jól hozza az örökké szenvedőszerkezetben említendő Bruce Wayne-t, és már-már szurkolunk neki, hogy jöjjön egyenesbe ezzel a szőkével... De valahogy ez már egy kicsit a batman-mítosz tiprása. De csak kicsit. Igazából Batman és Bruce Wayne is ikonikus figura marad, s tényleg csak a Vicki Vale-lel töltött jelenetek mutatják be a karakter mélyebb rétegeit, de abba sem szédül bele a néző túlzottan.

Kim Basinger teszi a dolgát, és elkápráztatja a nézőt. Ennél többet nem ad, de nem is várja el tőle a néző, bár kétség kívül a széria valamennyi nője közül ő volt a legszimpatikusabb. Sajnáltam is, hogy nem köszönt vissza a második részben.

A film egyik legnagyobb erénye azonban az akkoriban művészi fénykorát élő Danny Elfman zenéjében rejlik. Sötét és dinamikus főtémája hosszú időre meghatározta a hőshöz kötött dallamvilágot. Legyen szó mozi- vagy rajzfilmről, a '90-es években ez a téma rendre visszaköszönt mindenütt, s őszintén megmondva a mai napig ez az igazi "Batman-theme". Azonnal hozzá is teszem, húsz év múltán is ez minden idők eddigi legjobb szuperhős-témája (na jó, azért a Superman vetekszik kicsit...), amit bárki bárhol hall, azonnal tudja azonosítani.

Azért ami a legtöbb filmről elmondható, az itt is jelen van, mégpedig a forrástól való eltérés. Vajh ki gondolta volna, hogy Jack Napier ölte meg Bruce Wayne szüleit? Ki gondolta volna, hogy Vicki Vale valaha is beteszi a lábát a denevérbarlangba? Ki gondolta volna, hogy Harvey Dent fekete? Ezek az apró(?) eltérések azért csak-csak bökik a rajongók (de még a nem annyira rajongók) szemét. De ez legyen a legnagyobb probléma...

Összességében egy remek film, ami óta született jobb (valósághűbb, mélyebb) Batman-ábrázolás, de kétség kívül ez volt az első mozi, ami után elmondhadták a rajongók: Batman végre megkapta méltó feldolgozását. Ráadásul az sem elhanyagolandó szempont, hogy sokunk gyermekkorában ez volt az első meghatározó benyomás a denevérről, mely a szuperhőst azonnal gigászi magasságokba emelte előttünk. Minden bizonnyal nem én vagyok az egyetlen, akinek ezen film hatására lett minden hős közül Batman a kedvence.
Elfogultan és tisztelettel adózva - nem hozzámérve az utóbbi évek Batman-mozi-terméséhez - megérdemli, hogy jó osztályzatot kapjon.





 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.